AZ ELADÓ LAKÁS ÉRTÉKE HOGYAN ÉRHETJÜK EL, HOGY LICITÁLJANAK A LAKÁSUNKRA?
Akik lakást keresnek, soha nem az alapján nézik, hogy az eladó ingatlan menyit ér, hogy a tulajdonos milyen áron szeretné eladni. Ha ilyen egyszerű lenne, akkor bárki, aki eladásra szánja a lakását, megtehetné, hogy bármekkora áron (értsük úgy, hogy olyan magas áron, amekkora áron csak akarja) meghirdethetné, és azt azonnal meg is venné valaki. Minden lakástulajdonos, aki eladásra szánja magát, arra vágyik, hogy a vevők egymásra licitálva versengjenek a lakásáért. Ez tény. Kizárólag olyan gazdasági körülmények között versenyeznek a vevők az ingatlanokért, amilyenben nagyobb a kereslet a kínálatnál, és a kínálati árakat a vevők képesek illetve hajlandóak megfizetni. Ilyenkor az egyes ingatlanokhoz nehezebb hozzájutni, mert rengetegen igyekeznek azokat megkaparintani. Ha viszont kisebb a kereslet, mint a kínálat, a vevők válogatnak a lakások között, és alkudoznak az árra. Elérhető, hogy egy lakásra licitáljanak a vevők, de ehhez, két feltételnek kell teljesülni, és ez a két feltétel mindenképpen meg kell, hogy legyen különben soha nem következik be egy ilyen helyzet. Az egyik feltétel, hogy az értékénél jóval alacsonyabb áron hirdessük az ingatlant, méghozzá olyan áron, hogy azt megközelítő alacsony áron egyetlen lakás se legyen a piacon. A másik feltétel, hogy egyszerre legalább két vevő akarja megvenni. Mindkét feltétel elengedhetetlen. Az első feltétel szinte gyerekjáték, azt mindenki meg tudja oldani, csak az a probléma, hogy senki nem akarja annyiért eladni a tulajdonát, hogy bármelyik hülyének megérje megvenni. Ez elég nagy veszteséget jelentene Önnek, ha el akarja adni lakását! Ezért inkább egy javaslat: A részletekért kattintson ide! A második már jóval nehezebb, vagyis olyan embereket találni, akik nagyon szeretnék az ingatlant, van rá pénzük, meg is fizetnék az árát, és belőlük több is van, és azonos időszakban, egyszerre bukkannak fel. Szinte lehetetlen ilyen helyzetet létrehozni anélkül, hogy ne folytatnánk le egy teljes marketingkampányt. Ehhez, bizony szükség van egy olyan nagyságrendű reklámkampányra, ami a jelenlegi piac „reklámzajából” kitűnik, és amelynek költségvetése, talán az ingatlan árát is meghaladhatja. Látható, hogy végletekben gondolkodva egyik feltétel sem kifizetődő, vagy egyik eladási stratégiával sem érdemes tervezni. A megoldás a problémára az arany középút. Csak az a kérdés, hogy van-e ilyen, és megéri-e rálépni? Egy ingatlan eladását megelőzően meg kell tudnunk azokat a tényeket, amiktől valóban függ az ingatlan értéke, és ami alapján kideríthetjük, hogy milyen árat kaphatunk érte. Az első, amit el kell fogadnunk, hogy nem attól függ a lakásunk ára, hogy mennyit szeretnénk érte kapni. A többi feltétel csak ez után következhet. Ha ezt elfogadtuk, érdemes elolvasni a következő cikket, amelynek címe: Hogyan adjuk el lakásunkat? EGY APRÓCSKA HIBA... A részletekért kattintson ide!
|
Adja meg a legfontosabb feltételeket, amelyek szerint ingatlant keres!Eladó ingatlan Budapest minden területén! INGATLANKÖZPONT
|
© 2012 MARKET Home® - Minden jog fenntartva! | Impresszum | Kapcsolat